ma vagyok 13000 napos.
2012. március 25.
2011. december 31.
2011. december 26.
újra
néhány perccel ezelőtt ismét láttam magamat - talán. a történetben be volt kapcsolva a tévé, az világított meg, fehér/világos paplant láttam az ágyamon, az alatt lehettem, bár a testemből semmi nem látszott ki alóla. a kezemmel gyorsúszó mozdulatokat folytattam, nehezen ment, és éreztem, hogy valójában nem mozog. és mindezt azért, hogy elérjem magam, elérjem a kezem. végül sikerült megszorítanom, de felébresztettem magam.
2011. július 20.
élvezet az utazás xiii – Velenje, Szlovénia
utazásom utolsó napján, kedden 10 óra körül indultunk – rövid sör- és borbevásárlás után – hazafelé úgy, hogy közben még betértünk néhány helyre. úgy döntöttünk Istvánnal, hogy felkeressük Velenjét, amely egy hegyek közötti völgyben fekszik Ljubljana és Maribor között kb. félúton (Celjéhez elég közel).
azt hiszem, írhatom, hogy a navigátorom megint cserbenhagyott, ugyanis szerintem Szlovénia legrosszabb útján vezetett Velenjébe, de azért nem bánom, mert így is szép tájakon át vezetett, ahogyan mindig.
mikor odaértünk, rövid sétát tettünk a vár udvarán, a kiállítást ismét nem néztük meg, majd lementünk a városba, hogy újból bevásároljunk magunknak, hiszen sajnos a medvodei Hoferban nem kaptam Viljamovkát. a velenjei Mercatorban viszont többfajta is volt, ám emellett még vettem egy kis kólát, hogy bírjam a gyűrődést, egy kis felvágott sárgadinnyét, hogy harapnivaló is legyen az útra.
miután plázáztunk, felvetettem Istvánnak, hogy megmutatom, mi az igazán szép út, így felmentünk a Hotel Zarjához. sajnos annál a leágazásnál, ahol először mentem Frajhajm felé, baleset volt, így nem tudtam ugyanazon az úton menni, ahogyan korábban. a szűk utacskák így sem maradtak el, és igazából már ismertem ezt az alternatív utat, amelyen most mentem fel, hiszen Ptuj felé erre vezetett le a navigátor.
miután felértünk a Hotel Zarjához, felültünk az étterem teraszára egy kicsit inni, és végül ebéd lett belőle. pedig egyikünk sem volt igazán éhes, de azt hiszem, így kellett lennie ennek. mivel Istvánnak időre kellett hazaérnie, és számításaim szerint kb. 4 óra volt az út Budapestig, a desszertet elcsomagoltattuk, és fél 3-kor elindultunk hazafelé.
az út egyáltalán nem volt nehéz, bár Nagykanizsánál már az egész héten Magyarországon járó kánikula fogadott, méghozzá felhők alatt, nyomott, meleg idő volt (30 fok). pont a völgyhídon kapott el minket a 10-15 percig tartó, szakadó eső, ám ezen kívül semmi egyéb nem zavarta meg az utunkat.
Szlovénia, visszatérek.
azt hiszem, írhatom, hogy a navigátorom megint cserbenhagyott, ugyanis szerintem Szlovénia legrosszabb útján vezetett Velenjébe, de azért nem bánom, mert így is szép tájakon át vezetett, ahogyan mindig.
mikor odaértünk, rövid sétát tettünk a vár udvarán, a kiállítást ismét nem néztük meg, majd lementünk a városba, hogy újból bevásároljunk magunknak, hiszen sajnos a medvodei Hoferban nem kaptam Viljamovkát. a velenjei Mercatorban viszont többfajta is volt, ám emellett még vettem egy kis kólát, hogy bírjam a gyűrődést, egy kis felvágott sárgadinnyét, hogy harapnivaló is legyen az útra.
miután plázáztunk, felvetettem Istvánnak, hogy megmutatom, mi az igazán szép út, így felmentünk a Hotel Zarjához. sajnos annál a leágazásnál, ahol először mentem Frajhajm felé, baleset volt, így nem tudtam ugyanazon az úton menni, ahogyan korábban. a szűk utacskák így sem maradtak el, és igazából már ismertem ezt az alternatív utat, amelyen most mentem fel, hiszen Ptuj felé erre vezetett le a navigátor.
miután felértünk a Hotel Zarjához, felültünk az étterem teraszára egy kicsit inni, és végül ebéd lett belőle. pedig egyikünk sem volt igazán éhes, de azt hiszem, így kellett lennie ennek. mivel Istvánnak időre kellett hazaérnie, és számításaim szerint kb. 4 óra volt az út Budapestig, a desszertet elcsomagoltattuk, és fél 3-kor elindultunk hazafelé.
az út egyáltalán nem volt nehéz, bár Nagykanizsánál már az egész héten Magyarországon járó kánikula fogadott, méghozzá felhők alatt, nyomott, meleg idő volt (30 fok). pont a völgyhídon kapott el minket a 10-15 percig tartó, szakadó eső, ám ezen kívül semmi egyéb nem zavarta meg az utunkat.
Szlovénia, visszatérek.
élvezet az utazás xii – Ljubljana, Szlovénia 2.
Bledet elhagytuk kb. fél 5-kor, s még aznap este bementünk Ljubljanába kocsival (persze előtte át kellett öltöznünk Medvodéban, hogy legalább szárazak legyünk). így is kb. 6 órára értünk a szlovén fővárosba, a parlament épületével szemben helyet foglaló parkolóba.
megnéztük a fontosabb dolgokat: a hármas hidat, majd elmentünk a siklóhoz, hogy felmenjünk vele a várba, aztán le a várból a lépcsőn, amelyen felfelé mentem, majd éttermet kerestünk, ám drágák voltak, így nem ettünk, megnéztük az Operaházat, a Tivoli Park elejét a fotókiállítással, csináltattam extra sztárképeket az extra sztárok fotóival (Mariza és Avishai Cohen), s napunk befejeztével az autóhoz mentünk, és fél 9 körül egy kebabost találtunk, aki nagyon kedvesen fogadott minket, mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk. ismerte a csípős szót, azt, hogy nem tudok magyarul, és kevés hasonló kifejezést. persze macedón volt.
a finom étel után hazatértünk Medvodéba, végre ismét megkóstolhattam az Union sört (amely szerintem jobb a Laškónál, de ezt már írtam), valamint nem hagytam ki a Viljamovkát sem. és hogy ne felejtsem el az ízüket, újabb kört is rendeltünk, s végül nyugovóra tértünk.
megnéztük a fontosabb dolgokat: a hármas hidat, majd elmentünk a siklóhoz, hogy felmenjünk vele a várba, aztán le a várból a lépcsőn, amelyen felfelé mentem, majd éttermet kerestünk, ám drágák voltak, így nem ettünk, megnéztük az Operaházat, a Tivoli Park elejét a fotókiállítással, csináltattam extra sztárképeket az extra sztárok fotóival (Mariza és Avishai Cohen), s napunk befejeztével az autóhoz mentünk, és fél 9 körül egy kebabost találtunk, aki nagyon kedvesen fogadott minket, mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk. ismerte a csípős szót, azt, hogy nem tudok magyarul, és kevés hasonló kifejezést. persze macedón volt.
a finom étel után hazatértünk Medvodéba, végre ismét megkóstolhattam az Union sört (amely szerintem jobb a Laškónál, de ezt már írtam), valamint nem hagytam ki a Viljamovkát sem. és hogy ne felejtsem el az ízüket, újabb kört is rendeltünk, s végül nyugovóra tértünk.
élvezet az utazás xi – Bled, Szlovénia
néhány nappal korábban, még pénteken cseteltem munkatársammal, Istvánnal, és rábeszéltem, hogy jöjjön el velem egy-két napra Szlovéniába – mondjuk Bledbe. hétfőn reggel fogtam is a sátorfámat, elindultam Letenyére, oda beszéltük meg a találkozót 9 órára. a frajhajmi (pohorjei) Hotel Zarjában kaptam úticsomagot. onnan mindössze másfél órányi útra van Letenye, így 7 órás – szakadó esős – indulás után fél 9-re a verőfényes napsütésben úszó találkozó helyszínére értem. beültem a Gerő Cukrászdába, elfogyasztottam egy finom kávét, majd kb. fél 10-kor útnak indultunk Bledbe.
mivel ez közel van Medvodéhoz, így ismét a Pri Ančki panzióba foglaltam szállást hétfő éjszakára. a Letenye - Maribor - Ljubljana - Medvode utat kb. 2 és fél óra alatt tettük meg, a fogadóban letettük a cuccainkat, majd továbbindultunk Bled felé. lógott már az eső lába, és miután odaértünk a parkolóba, már alig kellett néhány percet várnunk az esőre – útközben elkapott minket.
betértünk hát ebédelni, ám kiderült, nem étterembe, így még nem étkeztünk. néhány perc elteltével majdnem elállt már az eső, így lesétáltunk a gyönyörű színekben pompázó tóhoz. a partján kerestünk egy éttermet, és a sok közül a Vila Prešeren éttermét választottuk, s ezt szintén nem bántuk meg. nagyon finoman főztek, és nem is volt annyira drága. egyébként a linkelt oldalon megjelenik egy kép, amely az étteremnek a képe (kívül is, belül is lehet ülni, sőt, még a tavon is van asztal).
az időjárás ezen a napon azért tréfálkozott velünk; amíg az étteremben ültünk, először szakadt az eső, majd sütött a nap, s végül ismét beborult. miután megettük étkünket, elindultunk a magasan fekvő várba. miután beértünk az erdőbe, a borult idő ömlő esővé változott, azonban a fák sajnos nem fogtak meg semmit ebből a víztömegből, így rövid idő alatt csuromvizesek lettünk. az én tömött kistáskámban volt egy pulóver, így át tudtam venni a csöpögő póló helyett, István pedig a táskáját használta esernyőnek – kicsit sikeresebben (nem) lett (annyira) vizes.
úgy döntöttünk, 8 €-t nem fizetünk azért, hogy besétáljunk a várba, bár lehet, hogy rosszul tettük. én soknak tartottam. persze, sok a turista, sokat kell fizetni, háhá! ezért lefelé vettük utunkat ismét a tó mellé, majd az autóhoz, s közben eldöntöttük, hogy még aznap elmegyünk, s megnézzük Ljubljanát.
de ez már egy másik történet.
mivel ez közel van Medvodéhoz, így ismét a Pri Ančki panzióba foglaltam szállást hétfő éjszakára. a Letenye - Maribor - Ljubljana - Medvode utat kb. 2 és fél óra alatt tettük meg, a fogadóban letettük a cuccainkat, majd továbbindultunk Bled felé. lógott már az eső lába, és miután odaértünk a parkolóba, már alig kellett néhány percet várnunk az esőre – útközben elkapott minket.
betértünk hát ebédelni, ám kiderült, nem étterembe, így még nem étkeztünk. néhány perc elteltével majdnem elállt már az eső, így lesétáltunk a gyönyörű színekben pompázó tóhoz. a partján kerestünk egy éttermet, és a sok közül a Vila Prešeren éttermét választottuk, s ezt szintén nem bántuk meg. nagyon finoman főztek, és nem is volt annyira drága. egyébként a linkelt oldalon megjelenik egy kép, amely az étteremnek a képe (kívül is, belül is lehet ülni, sőt, még a tavon is van asztal).
az időjárás ezen a napon azért tréfálkozott velünk; amíg az étteremben ültünk, először szakadt az eső, majd sütött a nap, s végül ismét beborult. miután megettük étkünket, elindultunk a magasan fekvő várba. miután beértünk az erdőbe, a borult idő ömlő esővé változott, azonban a fák sajnos nem fogtak meg semmit ebből a víztömegből, így rövid idő alatt csuromvizesek lettünk. az én tömött kistáskámban volt egy pulóver, így át tudtam venni a csöpögő póló helyett, István pedig a táskáját használta esernyőnek – kicsit sikeresebben (nem) lett (annyira) vizes.
úgy döntöttünk, 8 €-t nem fizetünk azért, hogy besétáljunk a várba, bár lehet, hogy rosszul tettük. én soknak tartottam. persze, sok a turista, sokat kell fizetni, háhá! ezért lefelé vettük utunkat ismét a tó mellé, majd az autóhoz, s közben eldöntöttük, hogy még aznap elmegyünk, s megnézzük Ljubljanát.
de ez már egy másik történet.
élvezet az utazás x – Ptuj, Szlovénia
kicsit leálltam a bejegyzésekkel, de most újra folytatom, mert van még mit írnom. ugyanis szombaton másodszorra kértem újabb éjszakát a Hotel Zarjában, majd vasárnap Ptujba, azaz Potonyba utaztam kocsival. és ahogyan Celjét, ezt sem bántam meg.
reggel elindultam a régi térképet tartalmazó navigátorommal (azért írom ezt le, mert nem ismerte és én sem tudtam, hogy Maribor és kb. Ptuj között is van már autópálya, amellyel néhány km-t és időt spórolhattam volna. nos, nem baj, azért így is szép helyen vezetett a kb. 50 km-es út.
Ptuj az útról igazából jelentéktelennek tűnik, a vár is csak néha-néha látszik, nincsen annyira magasan. viszont könnyen lehetett találni a vár mellett ingyen parkolót, ahonnan könnyen feljutottam a várba – amely gyönyörű volt megint. fentről élvezetes volt a kilátás, és ahogy két nappal korábban Celjében, itt is azt éreztem már az elején, hogy mennyire jó, hogy eljöttem ide. közben végig kis mosoly ült az arcomra, annyira boldog voltam.
ha már ott voltam, természetesen fényképeztem is, valamint úgy gondoltam, miért ne nézném meg a várat belülről. a belépő csak 5 € volt, és megérte. a kiállítások egyszerűek voltak, de szinte tökéletesek. a korabeli nemesség szobáit, életét mutatták be, volt fegyvertár, volt maszkkiállítás, hiszen Ptujban hagyományosan farsangkor rendezik meg a mohácsi busójáráshoz hasonló rendezvényt. aztán itt sem maradhatott ki a hangszerkiállítás, amelyet ismét nagyon élveztem. kipróbálni sajnos nem lehetett a hangszereket, ám minden szobában volt egy-egy gép, amelyen a kiállított hangszerek hangjait lehetett megismerni. mint egy kisgyerek, úgy nyomogattam a gombokat egyszer, kétszer. :)
a vár után bekávéztam egyet az udvaron lévő kávézóban, hallgattam a magyar turistákat, elfordítottam a Tisza-táskámat, hogy ne lássák a nemzetiségemet, aztán lementem a városba. megtekintettem a Sárkányölő Szent György-templomot, valamint a kis főutcán elsétáltam a Dráva partjáig, ahol leültem egy kicsit, néztem a csodás tájat. visszasétáltam egy kávézóba, a Kavabar Orfejbe, ahol – bár nem volt az étlapon, – limonádét ittam, és interneteztem egy kicsit.
miután végeztem, hazatértem – immár az autópályán – Maribor felé, majd Pohorje (Frajhajm) felé, ahol a nap végeztével ismét ettem egy finom vacsorát.
eredetileg tervezett utam vasárnap este végetért volna, ám én még folytattam a túrát, így folytatom a beszámolót is.
reggel elindultam a régi térképet tartalmazó navigátorommal (azért írom ezt le, mert nem ismerte és én sem tudtam, hogy Maribor és kb. Ptuj között is van már autópálya, amellyel néhány km-t és időt spórolhattam volna. nos, nem baj, azért így is szép helyen vezetett a kb. 50 km-es út.
Ptuj az útról igazából jelentéktelennek tűnik, a vár is csak néha-néha látszik, nincsen annyira magasan. viszont könnyen lehetett találni a vár mellett ingyen parkolót, ahonnan könnyen feljutottam a várba – amely gyönyörű volt megint. fentről élvezetes volt a kilátás, és ahogy két nappal korábban Celjében, itt is azt éreztem már az elején, hogy mennyire jó, hogy eljöttem ide. közben végig kis mosoly ült az arcomra, annyira boldog voltam.
ha már ott voltam, természetesen fényképeztem is, valamint úgy gondoltam, miért ne nézném meg a várat belülről. a belépő csak 5 € volt, és megérte. a kiállítások egyszerűek voltak, de szinte tökéletesek. a korabeli nemesség szobáit, életét mutatták be, volt fegyvertár, volt maszkkiállítás, hiszen Ptujban hagyományosan farsangkor rendezik meg a mohácsi busójáráshoz hasonló rendezvényt. aztán itt sem maradhatott ki a hangszerkiállítás, amelyet ismét nagyon élveztem. kipróbálni sajnos nem lehetett a hangszereket, ám minden szobában volt egy-egy gép, amelyen a kiállított hangszerek hangjait lehetett megismerni. mint egy kisgyerek, úgy nyomogattam a gombokat egyszer, kétszer. :)
a vár után bekávéztam egyet az udvaron lévő kávézóban, hallgattam a magyar turistákat, elfordítottam a Tisza-táskámat, hogy ne lássák a nemzetiségemet, aztán lementem a városba. megtekintettem a Sárkányölő Szent György-templomot, valamint a kis főutcán elsétáltam a Dráva partjáig, ahol leültem egy kicsit, néztem a csodás tájat. visszasétáltam egy kávézóba, a Kavabar Orfejbe, ahol – bár nem volt az étlapon, – limonádét ittam, és interneteztem egy kicsit.
miután végeztem, hazatértem – immár az autópályán – Maribor felé, majd Pohorje (Frajhajm) felé, ahol a nap végeztével ismét ettem egy finom vacsorát.
eredetileg tervezett utam vasárnap este végetért volna, ám én még folytattam a túrát, így folytatom a beszámolót is.
2011. július 16.
élvezet az utazás ix – Maribor, Szlovénia
sokat vártam tőle, nem jött be. Maribor is a számomra könnyen felejthető városok közé tartozik. nem volt ronda, nem volt csúnya, kellemes, jó idő volt (aki ismer, tudja, hogy egy rossz idő is el tudja rontani a hangulatomat), mégsem tetszett meg. azt terveztem, hogy egész nap ott maradok, ennek ellenére összesen két órát voltam képes tölteni ebben a városban.
de azért ültem a főtéren, a mellette lévő várba nem mentem be, láttam szép házakat, utcákat, tereket, megcsodáltam egy-két, az útikönyvem által kiemelt szépséget. megnéztem a xv. századi zsinagógát és a mellette zsidó tornyot, aztán az öreg szőlőtőkét az egyik Dráva-parti vendéglő homlokzatán, amely állítólag 400 éves, és a helyiek szerint még mindig évi 60 liter bort terem.
ezek után – szégyen vagy nem szégyen, – visszatértem a hegyen lévő hotelbe, megírtam a beszámolóimat, majd rövid hegyi sétát téve tértem vissza az étterembe vacsorázni. ezúttal paradicsomleves és Zarja-módra elkészített gnocchi volt a menü, majd végül egy adag palacsinta így-úgy díszítve. de ez annyira szépre és legfőképpen finomra sikeredett! nem csoda, jó sokáig készült. igaz, aranylakodalom volt a hotelben, amelyre már tegnap megérkeztek a szlovén-osztrák család tagjai.
írtam már, hogy az Union nevű sör finomabb, mint a Laško? és azt, hogy a szlovén emberek nagyon kedvesek? és azt, hogy behoztam magam a napokban? és azt, hogy biztosan kifelejtettem sok mindent, és ezeket később pótolom?
de azért ültem a főtéren, a mellette lévő várba nem mentem be, láttam szép házakat, utcákat, tereket, megcsodáltam egy-két, az útikönyvem által kiemelt szépséget. megnéztem a xv. századi zsinagógát és a mellette zsidó tornyot, aztán az öreg szőlőtőkét az egyik Dráva-parti vendéglő homlokzatán, amely állítólag 400 éves, és a helyiek szerint még mindig évi 60 liter bort terem.
ezek után – szégyen vagy nem szégyen, – visszatértem a hegyen lévő hotelbe, megírtam a beszámolóimat, majd rövid hegyi sétát téve tértem vissza az étterembe vacsorázni. ezúttal paradicsomleves és Zarja-módra elkészített gnocchi volt a menü, majd végül egy adag palacsinta így-úgy díszítve. de ez annyira szépre és legfőképpen finomra sikeredett! nem csoda, jó sokáig készült. igaz, aranylakodalom volt a hotelben, amelyre már tegnap megérkeztek a szlovén-osztrák család tagjai.
írtam már, hogy az Union nevű sör finomabb, mint a Laško? és azt, hogy a szlovén emberek nagyon kedvesek? és azt, hogy behoztam magam a napokban? és azt, hogy biztosan kifelejtettem sok mindent, és ezeket később pótolom?
élvezet az utazás viii – Pohorje (Frajhajm), Szlovénia
Medvodéról ugyan nem írtam külön bejegyzést, de úgy döntöttem, ha akár csak egy kicsit is, de Pohorje megérdemel egyet.
a Ljubljanát követő utam végén pénteken este megérkeztem az 1200 m-es magasságon fekvő Pohorjéba (Frajhajm), amely Maribortól Dél-Nyugatra van. időközben bevált az a módszer, hogy nem a nagyvárosokban, hanem a környéken keresek és találok magamnak igazán olcsó(!) szállást. a Hotel Zarja az autópályától még kb. 20 km-re van, de igazán szép hegyi utakon lehet megközelíteni. hegyes-völgyes helyeken vitt végig az eleinte egysávosnak mondható út, amelyre csak hólánccal lehetett behajtani. mivel gondoltam, nincsen tél, hólánc nélkül vágtam neki az útnak. vagy ezt nem szabad?
mindegy, csodás kilátással fogadott az út, kár, hogy nem tudtam vezetés közben fényképezni. könnyen megtaláltam a Hotel Zarját, amely már csodás, 15 fokos hideggel várt. megérkezésem után – mivel itt is csak egy éjszakát foglaltam előre, – megkérdeztem, van-e lehetőségem maradni még egy éjszakát. a válasz igen volt (ahogyan előtte Koperben és Medvodéban is). hozzáteszem, mivel azóta eltelt egy újabb nap, ismét bejelentettem, hogy maradnék még egy éjszakát, és ez sem okozott gondot.
a vacsorát a szálloda éttermében fogyasztottam el, és ezt sem bántam meg. a gombaleves kiváló volt, a vegetáriánus tál mesésen nézett ki, és finom is volt, a paradicsom-saláta pedig szerintem olivaolajjal volt leöntve, és ez szintén nagyszerű volt.
a reggeli kávé viszont tiszta víz volt, és a lötty, amit gyümölcslé gyanánt adtak… no, erről ennyit.
a Ljubljanát követő utam végén pénteken este megérkeztem az 1200 m-es magasságon fekvő Pohorjéba (Frajhajm), amely Maribortól Dél-Nyugatra van. időközben bevált az a módszer, hogy nem a nagyvárosokban, hanem a környéken keresek és találok magamnak igazán olcsó(!) szállást. a Hotel Zarja az autópályától még kb. 20 km-re van, de igazán szép hegyi utakon lehet megközelíteni. hegyes-völgyes helyeken vitt végig az eleinte egysávosnak mondható út, amelyre csak hólánccal lehetett behajtani. mivel gondoltam, nincsen tél, hólánc nélkül vágtam neki az útnak. vagy ezt nem szabad?
mindegy, csodás kilátással fogadott az út, kár, hogy nem tudtam vezetés közben fényképezni. könnyen megtaláltam a Hotel Zarját, amely már csodás, 15 fokos hideggel várt. megérkezésem után – mivel itt is csak egy éjszakát foglaltam előre, – megkérdeztem, van-e lehetőségem maradni még egy éjszakát. a válasz igen volt (ahogyan előtte Koperben és Medvodéban is). hozzáteszem, mivel azóta eltelt egy újabb nap, ismét bejelentettem, hogy maradnék még egy éjszakát, és ez sem okozott gondot.
a vacsorát a szálloda éttermében fogyasztottam el, és ezt sem bántam meg. a gombaleves kiváló volt, a vegetáriánus tál mesésen nézett ki, és finom is volt, a paradicsom-saláta pedig szerintem olivaolajjal volt leöntve, és ez szintén nagyszerű volt.
a reggeli kávé viszont tiszta víz volt, és a lötty, amit gyümölcslé gyanánt adtak… no, erről ennyit.
élvezet az utazás vii – Celje, Szlovénia
az útikönyvem szerint „bár talán nem érdemes külön kerülőt tenni miatta”, mivel nekem útbaesett, mégis betértem. mit mondjak? egyáltalán nem bántam meg, sőt!
de először egy kicsit az odafelé útról: Stičnától ismét Ljubljana felé kellett venni az irányt, méghozzá egy olyan autópályán, amelynek 7 km-es szakaszán a két pályatest két oldalról kerüli meg a hegyet. érdekes volt. ilyen hosszú, külön utakon járó szakasszal még nem találkoztam, ha jól emlékszem. egyébként ez volt az addigra egyhetessé vált utazásom során az első nap, amelyen végre lehűlt a levegő. addig folyamatos kánikula volt, most pedig – Stičnától Celje felé közlekedve, de még Ljubljana előtt – elkezdett ömleni az eső. az autópályán folyt a víz, a kocsikat nem lehetett eléggé látni, írhatom, hogy elég veszélyes volt, és kb. 40 km-en keresztül szünet nélkül szakadt. aztán beértem egy alagútba, és röpke 400 m után hipp-hopp eltűnt minden, kivéve a felhőket. egy csepp esőnek nyoma nem volt az úton. no, ilyen élményben sem volt még részem.
Celjét pedig – ha nem is hasonlított Koperre, – a szívembe zártam minden hibájával együtt. lehet, hogy igazából azért szerettem meg, mert az útikönyvem mondhatni leírta. a belvárosa aranyos volt, a Kavarna Oaza jó kávét adott, és wi-fi-je is volt, a folyópartról pedig csodás rálátás volt a hegyekre, és az azokon látható csodás építményekre – azért, hogy dicsérjem is az útikönyvemet, ez is annak a tippje volt. kb. 2 és fél órát töltöttem Celjében, de igazából még most is visszavágyom. ha egyszer több időm lesz, visszatérek.
de először egy kicsit az odafelé útról: Stičnától ismét Ljubljana felé kellett venni az irányt, méghozzá egy olyan autópályán, amelynek 7 km-es szakaszán a két pályatest két oldalról kerüli meg a hegyet. érdekes volt. ilyen hosszú, külön utakon járó szakasszal még nem találkoztam, ha jól emlékszem. egyébként ez volt az addigra egyhetessé vált utazásom során az első nap, amelyen végre lehűlt a levegő. addig folyamatos kánikula volt, most pedig – Stičnától Celje felé közlekedve, de még Ljubljana előtt – elkezdett ömleni az eső. az autópályán folyt a víz, a kocsikat nem lehetett eléggé látni, írhatom, hogy elég veszélyes volt, és kb. 40 km-en keresztül szünet nélkül szakadt. aztán beértem egy alagútba, és röpke 400 m után hipp-hopp eltűnt minden, kivéve a felhőket. egy csepp esőnek nyoma nem volt az úton. no, ilyen élményben sem volt még részem.
Celjét pedig – ha nem is hasonlított Koperre, – a szívembe zártam minden hibájával együtt. lehet, hogy igazából azért szerettem meg, mert az útikönyvem mondhatni leírta. a belvárosa aranyos volt, a Kavarna Oaza jó kávét adott, és wi-fi-je is volt, a folyópartról pedig csodás rálátás volt a hegyekre, és az azokon látható csodás építményekre – azért, hogy dicsérjem is az útikönyvemet, ez is annak a tippje volt. kb. 2 és fél órát töltöttem Celjében, de igazából még most is visszavágyom. ha egyszer több időm lesz, visszatérek.
élvezet az utazás vi – Stična, Szlovénia
rövid ljubljanai tartózkodásom alatt új szállást néztem magamnak, ez pedig az 1200 méteres magasságban lévő Hotel Zarja, amely Maribortól kb. 25 km-re Nyugatra van a hegyekben. de először mindenekelőtt meg szerettem volna látogatni a híres stičnai ciszterciek által 1136-ban alapított kolostort, amely Ljubljanától kb. 30 km-re Dél-Keletre van. el is mentem autóval, 11 órára meg is érkeztem, ám sajnos pórul jártam, mert az útikönyvem ezúttal cserbenhagyott. kiderült ugyanis, hogy abban valóban igaza volt, hogy 8.30 – 12 között, majd 14 – 17 között, ám az volt a valós, amelyet úgy írt a könyv, hogy idegenvezetős körutak. nos, 8.30-kor, 10-kor, 14-kor és 16-kor lehetett bemenni, közben nem. vagy én szúrtam el valahogyan, nem tudom. a lényeg, hogy a kommunikáció nehézkes volt, a portán nem értett a szerzetes, olaszul meg nem tudtam elmagyarázni, mi a problémám. így hát körbejártam a terepet, a kolostorral szemben találtam egy kommunista emlékművet, amelyet hatásosan le is fényképeztem, majd új tervet szőttem napom további részére.
élvezet az utazás v – Ljubljana, Szlovénia
még kedd este megtudtam a panzióban, hogyan lehet bejutni a városba. négy lehetőség van:
25-ös busz (LPP):
15 percnyi sétára van a vasútállomás, onnan indul a 25-ös busz (LPP). sajnos az interneten elég nehéz utánanézni a menetrendnek, úgy tűnt, csak a szlovén nyelvű oldalon érhető el, méghozzá itt. a 25-ös busz kb. 30 perc alatt ér a városba, és érdemes a Tivoli utáni megállónál leszállni, az van ugyanis legközelebb az óvároshoz. utazáshoz azonban szükség van előre megváltott Urbana kártyára (2 €), valamint fel kell tölteni akármennyi €-val. egy út alkalmával 0,8 €-t vesz le a busz elején elhelyezett kártyaolvasó, amely 90 percnyi utazásra érvényes.
vonat:
a vonatok abban az időintervallumban, amikor indultam (9-12 között), már vagy még nem mentek Ljubljana felé, ezért nem sikerült így a városba jutnom. igaz, ez talán a leggyorsabb (13-15 perc), és nem is annyira drága (1,75 €). viszont hétvégén kevés vonat jár. a könnyen kezelhető menetrend itt található.
busz (Alpetour):
ha nem 25-össel, akkor az Alpetour bármelyik buszával be lehet jutni a város vonat- és buszállomására (amelyek egymás mellett vannak) 0,9 €-ért 18 perc alatt. a belinkelt oldalról könnyen elérhető a menetrend is, és jól kezelhető.
busz (Veolia Transport):
a Veolia itt is közlekedtet járatokat, naponta (hétvégén is) 9-10-et. a menetrend szintén könnyen kezelhető, és itt érhető el.
nos, ennyit a közlekedésről, most pedig következzék a valódi Ljubljana.
az óvárosban nagyon sok szép látnivaló van, szép házak, jó kis utcák, érdekesek. először pedig a várral kezdtem, mert ezt tanácsolta az útikönyvem. a felfelé vezető lépcső/út nagyon meredek (legalábbis számomra), így megpihentem a domb tetején, mielőtt bementem volna a várba.
bent már várt az étterem, kávézó, és azóta is várnak. :) ezek helyett inkább betértem az ingyenes helyekre (a vár északi részén található kilátóra), a wc-re, valamint nem hagyhattam ki a vár tornyát, amelyről gyönyörű rálátás van a városra. nem érdemes kihagyni még akkor sem, ha drágának találjuk a belépőt (5 €). lefelé a siklóval jöttem, amely 1,5 €-ba került, és 3-4 perc alatt leér.
a ljubljanai vár oldala
ezek után megnéztem még néhány hidat, Metelkovát, kilátogattam a Stožice Sportcsarnokhoz, majd pizzát ettem a pizzeria GREGORINO nevű étteremben, végül hazatértem Medvodéba. sajnos egy kicsit sokáig tartott, mert vonattal akartam menni, de lekéstem, a busz pedig csak 45 perccel később indult. este megérdemeltem a pihenést.
másnap ismét Ljubljana következett, ezúttal még Medvodéban akadt gondom a 25-ös busz menetrendjével. aztán belátogattam a botanikus kertbe, a Galjevica Sportcsarnokhoz is elléptem, visszafelé pedig megcsodáltam az ott már jól bevált biciklibérlést. persze sajnos csak elméleti szinten.
ha jól értettem, lehet éves vagy havi bérletet vásárolni, de lehet a már említett Urbana kártyát is használni. a bicikli bérlése 1 €, plusz 3 € a visszatérítés – gondolom, akkor, ha a bicikli a másik parkolóba beér. nem biztos, hogy ezek az információk pontosak, jó lett volna kipróbálni.
hazafelé betértem egy kávézóba, majd a csodálatos Tivoli Parkba, aztán egy rövid étel után hazatértem Medvodéba, hogy kipihenjem magam a másnapi út előtt.
meg kell jegyeznem, hogy kb. 5 méterrel a panzió mellett található a vasúti sín, így ha elment egy vonat, a frászt hozta rám, de ennek ellenére jól éreztem magam ott.
25-ös busz (LPP):
15 percnyi sétára van a vasútállomás, onnan indul a 25-ös busz (LPP). sajnos az interneten elég nehéz utánanézni a menetrendnek, úgy tűnt, csak a szlovén nyelvű oldalon érhető el, méghozzá itt. a 25-ös busz kb. 30 perc alatt ér a városba, és érdemes a Tivoli utáni megállónál leszállni, az van ugyanis legközelebb az óvároshoz. utazáshoz azonban szükség van előre megváltott Urbana kártyára (2 €), valamint fel kell tölteni akármennyi €-val. egy út alkalmával 0,8 €-t vesz le a busz elején elhelyezett kártyaolvasó, amely 90 percnyi utazásra érvényes.
vonat:
a vonatok abban az időintervallumban, amikor indultam (9-12 között), már vagy még nem mentek Ljubljana felé, ezért nem sikerült így a városba jutnom. igaz, ez talán a leggyorsabb (13-15 perc), és nem is annyira drága (1,75 €). viszont hétvégén kevés vonat jár. a könnyen kezelhető menetrend itt található.
busz (Alpetour):
ha nem 25-össel, akkor az Alpetour bármelyik buszával be lehet jutni a város vonat- és buszállomására (amelyek egymás mellett vannak) 0,9 €-ért 18 perc alatt. a belinkelt oldalról könnyen elérhető a menetrend is, és jól kezelhető.
busz (Veolia Transport):
a Veolia itt is közlekedtet járatokat, naponta (hétvégén is) 9-10-et. a menetrend szintén könnyen kezelhető, és itt érhető el.
nos, ennyit a közlekedésről, most pedig következzék a valódi Ljubljana.
az óvárosban nagyon sok szép látnivaló van, szép házak, jó kis utcák, érdekesek. először pedig a várral kezdtem, mert ezt tanácsolta az útikönyvem. a felfelé vezető lépcső/út nagyon meredek (legalábbis számomra), így megpihentem a domb tetején, mielőtt bementem volna a várba.
bent már várt az étterem, kávézó, és azóta is várnak. :) ezek helyett inkább betértem az ingyenes helyekre (a vár északi részén található kilátóra), a wc-re, valamint nem hagyhattam ki a vár tornyát, amelyről gyönyörű rálátás van a városra. nem érdemes kihagyni még akkor sem, ha drágának találjuk a belépőt (5 €). lefelé a siklóval jöttem, amely 1,5 €-ba került, és 3-4 perc alatt leér.
a ljubljanai vár oldala
ezek után megnéztem még néhány hidat, Metelkovát, kilátogattam a Stožice Sportcsarnokhoz, majd pizzát ettem a pizzeria GREGORINO nevű étteremben, végül hazatértem Medvodéba. sajnos egy kicsit sokáig tartott, mert vonattal akartam menni, de lekéstem, a busz pedig csak 45 perccel később indult. este megérdemeltem a pihenést.
másnap ismét Ljubljana következett, ezúttal még Medvodéban akadt gondom a 25-ös busz menetrendjével. aztán belátogattam a botanikus kertbe, a Galjevica Sportcsarnokhoz is elléptem, visszafelé pedig megcsodáltam az ott már jól bevált biciklibérlést. persze sajnos csak elméleti szinten.
ha jól értettem, lehet éves vagy havi bérletet vásárolni, de lehet a már említett Urbana kártyát is használni. a bicikli bérlése 1 €, plusz 3 € a visszatérítés – gondolom, akkor, ha a bicikli a másik parkolóba beér. nem biztos, hogy ezek az információk pontosak, jó lett volna kipróbálni.
hazafelé betértem egy kávézóba, majd a csodálatos Tivoli Parkba, aztán egy rövid étel után hazatértem Medvodéba, hogy kipihenjem magam a másnapi út előtt.
meg kell jegyeznem, hogy kb. 5 méterrel a panzió mellett található a vasúti sín, így ha elment egy vonat, a frászt hozta rám, de ennek ellenére jól éreztem magam ott.
élvezet az utazás iiii – Gorizia, Olaszország
mivel Goriziában is voltam kórusversenyen a Discantus-szal, elhatároztam, hogy úton Ljubljana felé ellátogatok oda. és egyáltalán nem döntöttem rosszul.
kedd délelőtt elindultam Ljubljana felé, és közben kitérőt tettem Észak felé, a szlovén-olasz határ túloldalán fekvő Goriziába. szerencsésen ingyenesen lehetett parkolni a Via Vittorio Venetón, amely már közel volt a várhoz, ahogyan egy tábla jelezte ezt. ennek örültem, és rögtön elindultam arrafelé. a nagy melegben folyamatosan szükségem volt a vízutánpótlásra, ebben sem szenvedtem hiányt, befért a táskámba.
már a felfelé vezető út is gyönyörű volt, és mikor felértem, megpihentem egy kicsit, csodáltam a csodálatos látványokat. mivel nem volt túl drága a belépő (talán 3 € vagy 5), bementem a kiállításokra is. megtudtam, hogy hangszerkiállítás is van az épületben, és ennek nagyon örültem. főleg, mikor meghallottam a teremből kiszűrődő zenét, amely nagyon tetszett.
láttam ebédlőt, konyhát, börtönt, fegyvertárat, kápolnát, a város történelmét bemutató termet, loggiát, és végül betértem a hangszereket tartalmazó szobába. itt volt hat-hét hangszer, amelyek üvegkalitkába voltak zárva. már ez is nagy élményt nyújtott, és mikor betértem a következő terembe, eltátottam a számat. ez ugyanis tele volt hangszerekkel, innen szűrődött ki a továbbra is fantasztikus zene. bár egyik sem volt elzárva, sajnáltam, hogy nem érinthettem meg ezeket a kincseket. de az itt töltött közel egy óra meghatározta a napomat: nagyon jól éreztem magam.
ezek után lementem a táblákkal már előre beharangozott étterembe, az antica trattoria lanterna d'oro-ba. bár ne tettem volna, mert ott aztán simán átvágtak. az étlapon ugyanis egy kétszemélyes rizotto volt feltüntetve, amelyet kértem angolul, két személyre, erre a végén a számlán simán felszámoltak két adagot a kétszemélyes ételből. ráadásul a kólához kapott jégnek penészize volt, a rizottóban a rizs kemény. úgyhogy erről ennyit, nem ajánlom az éttermet senkinek, ha arra jár.
miután végeztem az étteremmel (egyszer s mindenkorra), visszatértem az autóhoz, mert szépen elment az idő. így azonban nem találkoztam azokkal az építményekkel, amelyekkel a kórusverseny alatt, de ezt egy csöppet sem sajnálom. az éttermet kivéve minden tetszett Goriziában.
autóba ültem, elindultam a Ljubljana melletti Medvode felé, mert ott volt a szállásom a Pri Ančki nevű kis panzióban. miután megérkeztem, kerestem az interneten egy jó vendéglőt, ez pedig a Konoba Bonaca lett. igaz, az adag nem volt túl sok, de valóban nagyon finom volt az étel. csak a legyek ne lettek volna!
kedd délelőtt elindultam Ljubljana felé, és közben kitérőt tettem Észak felé, a szlovén-olasz határ túloldalán fekvő Goriziába. szerencsésen ingyenesen lehetett parkolni a Via Vittorio Venetón, amely már közel volt a várhoz, ahogyan egy tábla jelezte ezt. ennek örültem, és rögtön elindultam arrafelé. a nagy melegben folyamatosan szükségem volt a vízutánpótlásra, ebben sem szenvedtem hiányt, befért a táskámba.
már a felfelé vezető út is gyönyörű volt, és mikor felértem, megpihentem egy kicsit, csodáltam a csodálatos látványokat. mivel nem volt túl drága a belépő (talán 3 € vagy 5), bementem a kiállításokra is. megtudtam, hogy hangszerkiállítás is van az épületben, és ennek nagyon örültem. főleg, mikor meghallottam a teremből kiszűrődő zenét, amely nagyon tetszett.
láttam ebédlőt, konyhát, börtönt, fegyvertárat, kápolnát, a város történelmét bemutató termet, loggiát, és végül betértem a hangszereket tartalmazó szobába. itt volt hat-hét hangszer, amelyek üvegkalitkába voltak zárva. már ez is nagy élményt nyújtott, és mikor betértem a következő terembe, eltátottam a számat. ez ugyanis tele volt hangszerekkel, innen szűrődött ki a továbbra is fantasztikus zene. bár egyik sem volt elzárva, sajnáltam, hogy nem érinthettem meg ezeket a kincseket. de az itt töltött közel egy óra meghatározta a napomat: nagyon jól éreztem magam.
ezek után lementem a táblákkal már előre beharangozott étterembe, az antica trattoria lanterna d'oro-ba. bár ne tettem volna, mert ott aztán simán átvágtak. az étlapon ugyanis egy kétszemélyes rizotto volt feltüntetve, amelyet kértem angolul, két személyre, erre a végén a számlán simán felszámoltak két adagot a kétszemélyes ételből. ráadásul a kólához kapott jégnek penészize volt, a rizottóban a rizs kemény. úgyhogy erről ennyit, nem ajánlom az éttermet senkinek, ha arra jár.
miután végeztem az étteremmel (egyszer s mindenkorra), visszatértem az autóhoz, mert szépen elment az idő. így azonban nem találkoztam azokkal az építményekkel, amelyekkel a kórusverseny alatt, de ezt egy csöppet sem sajnálom. az éttermet kivéve minden tetszett Goriziában.
autóba ültem, elindultam a Ljubljana melletti Medvode felé, mert ott volt a szállásom a Pri Ančki nevű kis panzióban. miután megérkeztem, kerestem az interneten egy jó vendéglőt, ez pedig a Konoba Bonaca lett. igaz, az adag nem volt túl sok, de valóban nagyon finom volt az étel. csak a legyek ne lettek volna!
élvezet az utazás iii – Trieszt, Olaszország
ahogyan előző nap döntöttem, hétfőn átbuszoztam az olaszországi Triesztbe, amely 20 km-re van Kopertől, az út pedig fél óra (rosszabb esetben 45 perc lehet). olcsó volt, mindössze 3 Euro (oda-vissza 6 €). Trieszttel az volt a legnagyobb gondom, hogy a Nyugat-Balkán című könyvben nincsen benne, így előre nem tudtam semmit megtervezni, nem tudtam kinézni, mit érdemes megnézni. két tippet kaptam: az egyik a San Giusto-katedrális, a másik a Miramare-kastély. mivel nem autóval mentem, a Trieszttől 8 km-re lévő Miramaréról lemondtam, bár biztosan szép lett volna, így maradt a San Giusto.
a buszállomásról a Piazza dell'Unità d'Italia felé mentem, mert ott volt a turista-információs központ. megcsodáltam a tér nagy épületeit, aztán elindultam felfelé, a hegyre. útközben megláttam egy vicces feliratot egy áruházban, amely arra ösztönzött, hogy kiárusítás van, térjek be és vásároljak. mindez persze sok nyelven, köztük magyarul is – természetesen helytelenül. ez adta az ötletet, hogy lefényképezzem, az árusok azonban kiszóltak, hogy „No photo, no photo”, így ez már rányomta a bélyegemet a napomra. felmentem a várba, először a San Giusto-katedrálist néztem meg, majd a mellette lévő korai bazilikának az emlékeit. a várba (vagy inkább erődbe?) is megpróbáltam bemenni, de nem gondoltam úgy, hogy fizetnék érte annyit, amennyi a belépő, így utam lefelé vezetett a zsinagóga felé.
útközben találtam egy kis sétálóutcát, amelyen rengeteg étkezőhely volt. a zsinagógát lefotóztam, visszafelé megpróbáltam bemenni az egyik kávézóba, amely azonban zárva volt, így maradt az étkezdék közül az egyik; egy arab, amelynek a neve mille e una notte. :) nem bántam meg, finomat ettem, de nem olcsón. ezt viszont ki várta volna?
miután befejeztem az étkezést, úgy döntöttem, megpróbálom elérni a 15.30-as buszt visszafelé, mert azután már csak 19 órakor indul az utolsó, annyi időt pedig nem tudtam volna elverni Triesztben, ugynis nem tetszett eléggé. inkább visszamentem abba a városba, amelybe újra beleszerettem: Koperbe. egy fantasztikus kis étterembe, az Istrska Klet Slavček nevűbe, ahol „csatlakozott hozzám” egy hajléktalan kinézetű, egyébként nagyon kedves szlovén nő, akivel már csak azért is jól beszédbe keveredtünk, mert az olaszon kívül nem volt közös nyelvünk (persze ahogyan én olaszul tudok...), és igazából jól jött a társaság. beült az étterembe három magyar is, majd miután végeztem, elindultam a Skicába, előző napi helyemre, hogy aztán könnyen elaludjak, hiszen másnap is hosszú út várt rám.
a buszállomásról a Piazza dell'Unità d'Italia felé mentem, mert ott volt a turista-információs központ. megcsodáltam a tér nagy épületeit, aztán elindultam felfelé, a hegyre. útközben megláttam egy vicces feliratot egy áruházban, amely arra ösztönzött, hogy kiárusítás van, térjek be és vásároljak. mindez persze sok nyelven, köztük magyarul is – természetesen helytelenül. ez adta az ötletet, hogy lefényképezzem, az árusok azonban kiszóltak, hogy „No photo, no photo”, így ez már rányomta a bélyegemet a napomra. felmentem a várba, először a San Giusto-katedrálist néztem meg, majd a mellette lévő korai bazilikának az emlékeit. a várba (vagy inkább erődbe?) is megpróbáltam bemenni, de nem gondoltam úgy, hogy fizetnék érte annyit, amennyi a belépő, így utam lefelé vezetett a zsinagóga felé.
útközben találtam egy kis sétálóutcát, amelyen rengeteg étkezőhely volt. a zsinagógát lefotóztam, visszafelé megpróbáltam bemenni az egyik kávézóba, amely azonban zárva volt, így maradt az étkezdék közül az egyik; egy arab, amelynek a neve mille e una notte. :) nem bántam meg, finomat ettem, de nem olcsón. ezt viszont ki várta volna?
miután befejeztem az étkezést, úgy döntöttem, megpróbálom elérni a 15.30-as buszt visszafelé, mert azután már csak 19 órakor indul az utolsó, annyi időt pedig nem tudtam volna elverni Triesztben, ugynis nem tetszett eléggé. inkább visszamentem abba a városba, amelybe újra beleszerettem: Koperbe. egy fantasztikus kis étterembe, az Istrska Klet Slavček nevűbe, ahol „csatlakozott hozzám” egy hajléktalan kinézetű, egyébként nagyon kedves szlovén nő, akivel már csak azért is jól beszédbe keveredtünk, mert az olaszon kívül nem volt közös nyelvünk (persze ahogyan én olaszul tudok...), és igazából jól jött a társaság. beült az étterembe három magyar is, majd miután végeztem, elindultam a Skicába, előző napi helyemre, hogy aztán könnyen elaludjak, hiszen másnap is hosszú út várt rám.
2011. július 15.
élvezet az utazás ii – Koper, Szlovénia
miért pont Koper? egyszer voltunk itt a Discantus-szal énekelni, és nagyon megtetszett a város.
vasárnap délután – kb. 20-25 km-es út megtétele után – megérkeztem Koperbe, a Hotel Vodišekben szálltam meg, és már előre jeleztem, hogy bár egy éjszakát foglaltam, elképzelhető, hogy szívesen átlátogatok Triesztbe, így még egy éjszakára maradnék. semmi probléma nem volt, beírt még egy éjszakát és kész. mivel az Umagból való indulásom után semmit nem terveztem előre, így mindig csak egy-két napig volt meg a programom. egy elég kiadós, délutáni-esti séta, ismerkedés következett. a Nyugat-Balkán című könyvet hoztam magammal, amely nagy segítségemre van azóta is. a legfőbb érdekességek benne vannak, igaz, egy kicsit elavult néhány információ a könyv 2004-es megírása óta.
felmentem az óvárosba, láttam a sok-sok szép épületet, sétáltam a kis utcákon. betértem az említett könyvben leírt, és általam szimpatikusnak talált helyekre. például az Óváros észak-nyugati csücskén, a parton található Slaščičarna Kroštola nevű fagylaltozó-kávézóba, majd a Skica nevű bárba, amely aztán tényleg a sétálóutcák mélyén található, de a lényeg, hogy megtalálható. hangulatos, kiülős bár, helyi emberek találkozóhelye.
egyre biztosabbá vált, hogy hétfőn átmegyek Triesztbe, így hazatérésem, és a kalamáripolipok elfogyasztása után megnéztem, milyen busz megy Triesztbe (azt egyébként a hotel igen kedves recepciósától sikerült megtudnom, hogy vonattal nem, de busszal át lehet menni).
kiderült, hogy a Veolia Transport autóbuszai körülbelül kétóránként indulnak a hoteltől egyébként nem messze lévő buszpályaudvarról (amely pont a vonatállomás mellett van). a keresgélés sokáig tartott, mert menetrendet nagyon nehezen találtam. most pedig segítségként akartam írni linkeket, de elnézést, mégsem teszem, mert szerintem az angol oldalon csodásan, könnyen megtalálható. kár, hogy nem találtam meg négy nappal ezelőtt.
vasárnap délután – kb. 20-25 km-es út megtétele után – megérkeztem Koperbe, a Hotel Vodišekben szálltam meg, és már előre jeleztem, hogy bár egy éjszakát foglaltam, elképzelhető, hogy szívesen átlátogatok Triesztbe, így még egy éjszakára maradnék. semmi probléma nem volt, beírt még egy éjszakát és kész. mivel az Umagból való indulásom után semmit nem terveztem előre, így mindig csak egy-két napig volt meg a programom. egy elég kiadós, délutáni-esti séta, ismerkedés következett. a Nyugat-Balkán című könyvet hoztam magammal, amely nagy segítségemre van azóta is. a legfőbb érdekességek benne vannak, igaz, egy kicsit elavult néhány információ a könyv 2004-es megírása óta.
felmentem az óvárosba, láttam a sok-sok szép épületet, sétáltam a kis utcákon. betértem az említett könyvben leírt, és általam szimpatikusnak talált helyekre. például az Óváros észak-nyugati csücskén, a parton található Slaščičarna Kroštola nevű fagylaltozó-kávézóba, majd a Skica nevű bárba, amely aztán tényleg a sétálóutcák mélyén található, de a lényeg, hogy megtalálható. hangulatos, kiülős bár, helyi emberek találkozóhelye.
egyre biztosabbá vált, hogy hétfőn átmegyek Triesztbe, így hazatérésem, és a kalamáripolipok elfogyasztása után megnéztem, milyen busz megy Triesztbe (azt egyébként a hotel igen kedves recepciósától sikerült megtudnom, hogy vonattal nem, de busszal át lehet menni).
kiderült, hogy a Veolia Transport autóbuszai körülbelül kétóránként indulnak a hoteltől egyébként nem messze lévő buszpályaudvarról (amely pont a vonatállomás mellett van). a keresgélés sokáig tartott, mert menetrendet nagyon nehezen találtam. most pedig segítségként akartam írni linkeket, de elnézést, mégsem teszem, mert szerintem az angol oldalon csodásan, könnyen megtalálható. kár, hogy nem találtam meg négy nappal ezelőtt.
2011. július 14.
élvezet az utazás i – Umag, Horvátország
mivel már picit több, mint egy hete úton vagyok, úgy döntöttem, írok egy útinaplót, lesz, amilyen lesz. ebben azért lesz néhány megfigyelés is.
múlt csütörtökön este szálltam autóba, hogy leutazzam a Strandkézilabda Európa-bajnokság két utolsó napjára, a horvátországi Umagba. Szlovénia felé mentem, mert nem akartam kapuknál fizetni, km-ben pedig hajszálra egyező volt az út. a szlovén autópálya-matricát már meg lehet venni Magyarországon is: az Autóklubnál drágábban, 4800 Ft-ért adják a hétnapos matricát, az ÁAK-nál (Állami Autópálya Kezelő Zrt.) pedig 4500 Ft ugyanez.
ÁAK ügyfélszolgálati irodák
az út elején hazavittem kollégámat, aki az esti vezetésben igen sokat segített, beszélt, szórakoztatott, így akkor sem tudtam volna elaludni, ha álmos lettem volna. a határ előtt kiraktam az otthonánál, aztán várt még rám 372 km vezetés a 610-ből. ezt körülbelül 3.45 alatt tettem meg. a magyar-szlovén határtól egészen Koperig autóút és autópálya váltja egymást, a sebességkorlátozás 110 km/h az előbbin, 130 km/h az utóbbin. a határ és Koper között alig volt olyan szakasz, ahol ennél kevesebbel lehetett menni, az út pedig szinte végig minimum kétsávos volt. azért is döntöttem Szlovénia mellett, mert ott olcsóbb a benzin, mint Horvátországban (akkor 1.255 Euróért adták, ezen a héten 1.264 Euróért mérik a 95-ös benzint).
megérkeztem Umagba a szállásunkhoz, megírtam a kötelező sms-eket, majd belevágtam az éjszakai Umagba, pontosabban csak az ATP-stadionig jutottam, hogy feltérképezzem azt a területet, ahol a következő két nap dolgoztunk a handball.hu stábjával (Ildivel, pahával és Totyával együtt). miután ittam egy „végre megérkeztem” sört, visszatértem a kocsihoz, hiszen szállásunk erre az éjszakára nem volt. a levegő párás volt, a kocsiban sem volt hideg, de azért tudtam aludni három órát. reggel 8 óra körül érkeztek meg a kollégáim, akikkel ezután az Eb helyszínére mentünk, hogy láthassuk a negyeddöntőt, amelyen sajnos kikapott a magyar csapat az olaszok ellen, így csak az 5-8. helyért játszhatott tovább.
délután újabb meccs következett, amelyen nyert a csapat a lengyelek ellen, s ez már azt jelentette, hogy az 5-6. helyért a spanyolok ellen kell játszaniuk. az esti beszélgetős party után hamarosan jött az alvós party, mert másnap is dolgoztunk.
a spanyolok elleni mérkőzést is sikerrel vette a magyar csapat, így az 5. helyet szerezték meg, amely kvalifikációt jelent a jövő évi brazíliai világbajnokságra. a délutáni szünet előtt Ildikóval elkészítettem életem első videóinterjúját a szövetségi kapitánnyal és az edzővel, két játékossal, valamint három olyan fiatal játékossal, akik a felnőtt csapatban is játszottak, illetve egy héttel korábban megnyerték az ifjúsági Eb-t. az interjú után besétáltunk a döglesztő hőségben a városba, majd visszafelé jókedvűen kisvonatoztunk – a döntőre.
az esti záróparty előtt hazamentünk a szállásra felfrissülni, majd vissza az ATP-stadionhoz, amely a legtöbb mérkőzésnek helyt adott. a mellette fekvő bárban volt a díjátadós buli, amelyen minden játékos ott volt, aki jól szerette volna magát érezni, valamint minden kolléga, akinek szintén szüksége volt a kikapcsolódásra.
pont a party közben kaptam a hírt, hogy Ákos úgy döntött, nem jön el a tervezett Balkán-túrára. egy kicsit számítottam erre, ezért gondolkodtam azon, hogy egyedül is megcsinálom. végül nem így lett, de talán jobb lett.
másnap – Ildikó unszolására – úgy döntöttem, maradok még, nem utazom haza, de mielőtt elváltak volna útjaink, betértünk az Umagtól nem messze, Petrovijában található Konoba Nono nevű étterembe ebédelni. az étkezés végén elbúcsúztunk egymástól, én pedig Koper felé vettem az irányt, ahová szobát foglaltam magamnak reggel.
kiegészítés: a handball.hu sajnos hiányos stábbal érkezett; Judit nem tudott velünk jönni. valamint még annyi, hogy a Koper és Umag közötti út kétszer egysávos, néha van kapaszkodósáv, és sajnos nem a legjobb, azonban megfelelő. és jobb nincs is.
múlt csütörtökön este szálltam autóba, hogy leutazzam a Strandkézilabda Európa-bajnokság két utolsó napjára, a horvátországi Umagba. Szlovénia felé mentem, mert nem akartam kapuknál fizetni, km-ben pedig hajszálra egyező volt az út. a szlovén autópálya-matricát már meg lehet venni Magyarországon is: az Autóklubnál drágábban, 4800 Ft-ért adják a hétnapos matricát, az ÁAK-nál (Állami Autópálya Kezelő Zrt.) pedig 4500 Ft ugyanez.
ÁAK ügyfélszolgálati irodák
az út elején hazavittem kollégámat, aki az esti vezetésben igen sokat segített, beszélt, szórakoztatott, így akkor sem tudtam volna elaludni, ha álmos lettem volna. a határ előtt kiraktam az otthonánál, aztán várt még rám 372 km vezetés a 610-ből. ezt körülbelül 3.45 alatt tettem meg. a magyar-szlovén határtól egészen Koperig autóút és autópálya váltja egymást, a sebességkorlátozás 110 km/h az előbbin, 130 km/h az utóbbin. a határ és Koper között alig volt olyan szakasz, ahol ennél kevesebbel lehetett menni, az út pedig szinte végig minimum kétsávos volt. azért is döntöttem Szlovénia mellett, mert ott olcsóbb a benzin, mint Horvátországban (akkor 1.255 Euróért adták, ezen a héten 1.264 Euróért mérik a 95-ös benzint).
megérkeztem Umagba a szállásunkhoz, megírtam a kötelező sms-eket, majd belevágtam az éjszakai Umagba, pontosabban csak az ATP-stadionig jutottam, hogy feltérképezzem azt a területet, ahol a következő két nap dolgoztunk a handball.hu stábjával (Ildivel, pahával és Totyával együtt). miután ittam egy „végre megérkeztem” sört, visszatértem a kocsihoz, hiszen szállásunk erre az éjszakára nem volt. a levegő párás volt, a kocsiban sem volt hideg, de azért tudtam aludni három órát. reggel 8 óra körül érkeztek meg a kollégáim, akikkel ezután az Eb helyszínére mentünk, hogy láthassuk a negyeddöntőt, amelyen sajnos kikapott a magyar csapat az olaszok ellen, így csak az 5-8. helyért játszhatott tovább.
délután újabb meccs következett, amelyen nyert a csapat a lengyelek ellen, s ez már azt jelentette, hogy az 5-6. helyért a spanyolok ellen kell játszaniuk. az esti beszélgetős party után hamarosan jött az alvós party, mert másnap is dolgoztunk.
a spanyolok elleni mérkőzést is sikerrel vette a magyar csapat, így az 5. helyet szerezték meg, amely kvalifikációt jelent a jövő évi brazíliai világbajnokságra. a délutáni szünet előtt Ildikóval elkészítettem életem első videóinterjúját a szövetségi kapitánnyal és az edzővel, két játékossal, valamint három olyan fiatal játékossal, akik a felnőtt csapatban is játszottak, illetve egy héttel korábban megnyerték az ifjúsági Eb-t. az interjú után besétáltunk a döglesztő hőségben a városba, majd visszafelé jókedvűen kisvonatoztunk – a döntőre.
az esti záróparty előtt hazamentünk a szállásra felfrissülni, majd vissza az ATP-stadionhoz, amely a legtöbb mérkőzésnek helyt adott. a mellette fekvő bárban volt a díjátadós buli, amelyen minden játékos ott volt, aki jól szerette volna magát érezni, valamint minden kolléga, akinek szintén szüksége volt a kikapcsolódásra.
pont a party közben kaptam a hírt, hogy Ákos úgy döntött, nem jön el a tervezett Balkán-túrára. egy kicsit számítottam erre, ezért gondolkodtam azon, hogy egyedül is megcsinálom. végül nem így lett, de talán jobb lett.
másnap – Ildikó unszolására – úgy döntöttem, maradok még, nem utazom haza, de mielőtt elváltak volna útjaink, betértünk az Umagtól nem messze, Petrovijában található Konoba Nono nevű étterembe ebédelni. az étkezés végén elbúcsúztunk egymástól, én pedig Koper felé vettem az irányt, ahová szobát foglaltam magamnak reggel.
kiegészítés: a handball.hu sajnos hiányos stábbal érkezett; Judit nem tudott velünk jönni. valamint még annyi, hogy a Koper és Umag közötti út kétszer egysávos, néha van kapaszkodósáv, és sajnos nem a legjobb, azonban megfelelő. és jobb nincs is.
2011. március 30.
úgy tettem, ahogy kívántad
nos, bár egy icikepicikét úgy gondoltam, NEEE!, érdekes, rögtön beugrott, hogy mit írtál ide az álommal kapcsolatban, Réka.
az imént – emlékszem, egy hülyeséget már leálmodtam, aztán – megint jött az érzés. most nem álomnak nevezem, mert ez szerintem nem az. ahogy az eddigiek sem voltak azok valószínűleg.
szóval egy hülye álom után megint éreztem az agyamat szorítani (szerintem ez egyenlő azzal, amikor visítást éreztem benne a múltkor), jött az érzés, de rögtön eszembe jutott Réka kérése, hogy nézzem meg, mi van, ha nem félek tőle. most nem volt visító hang, ellenben helyette hümmögni hallottam magam, méghozzá kétszer kb. 3-4 másodpercre.
egyértelműen láttam magamat kívülről, 45°-ban lebegtem a föld fölött, illetve meg is cáfolom magam: ugyanabban a síkban helyezkedtem el, mint a látott magam, csak a fejem a lábamnál volt. láttam a kezeimet, miközben hümmögtem egyet, furcsa volt. aztán láttam pokrócot, amivel takarózom, és hümmögtem még egyet. akkor nem féltem, mert eszemben volt Réka tanácsa. :)
aztán úgy gondoltam, ideje felkelni. úgy éreztem, elkezdtem rugdosni a pokrócot, mire láttam, hogy a kezem, ami a pokrócon feküdt, fel-felugrott. aztán egy kicsit érdekesebb motívum jött: azzal a kezemmel, ami ahhoz tartozott, amivel láttam magam, elkezdtem ütni a másik kezem, ami ahhoz a testhez tartozott, amit láttam, de egy idő után rájöttem, hogy az ütések egyszerűen átmennek a testemen, semmi hatásuk.
felkelni persze nem tudtam, de untam. így hát kivártam, amíg a szorítás elmúlik az agyamban, és 4-5 másodperc alatt vége is lett az egésznek.
nem ez volt a leghosszabb és a legrémisztőbb ilyen érzésem, de nem kellenek ezek!
és röviden arról, szerintem mennyi ideig tartanak ezek az érzések. nos, hát ez most körülbelül egy percig tartott, bár nem volt stopperóra sem a látott kezemben, sem a látókezemben. :)
hess!
az imént – emlékszem, egy hülyeséget már leálmodtam, aztán – megint jött az érzés. most nem álomnak nevezem, mert ez szerintem nem az. ahogy az eddigiek sem voltak azok valószínűleg.
szóval egy hülye álom után megint éreztem az agyamat szorítani (szerintem ez egyenlő azzal, amikor visítást éreztem benne a múltkor), jött az érzés, de rögtön eszembe jutott Réka kérése, hogy nézzem meg, mi van, ha nem félek tőle. most nem volt visító hang, ellenben helyette hümmögni hallottam magam, méghozzá kétszer kb. 3-4 másodpercre.
egyértelműen láttam magamat kívülről, 45°-ban lebegtem a föld fölött, illetve meg is cáfolom magam: ugyanabban a síkban helyezkedtem el, mint a látott magam, csak a fejem a lábamnál volt. láttam a kezeimet, miközben hümmögtem egyet, furcsa volt. aztán láttam pokrócot, amivel takarózom, és hümmögtem még egyet. akkor nem féltem, mert eszemben volt Réka tanácsa. :)
aztán úgy gondoltam, ideje felkelni. úgy éreztem, elkezdtem rugdosni a pokrócot, mire láttam, hogy a kezem, ami a pokrócon feküdt, fel-felugrott. aztán egy kicsit érdekesebb motívum jött: azzal a kezemmel, ami ahhoz tartozott, amivel láttam magam, elkezdtem ütni a másik kezem, ami ahhoz a testhez tartozott, amit láttam, de egy idő után rájöttem, hogy az ütések egyszerűen átmennek a testemen, semmi hatásuk.
felkelni persze nem tudtam, de untam. így hát kivártam, amíg a szorítás elmúlik az agyamban, és 4-5 másodperc alatt vége is lett az egésznek.
nem ez volt a leghosszabb és a legrémisztőbb ilyen érzésem, de nem kellenek ezek!
és röviden arról, szerintem mennyi ideig tartanak ezek az érzések. nos, hát ez most körülbelül egy percig tartott, bár nem volt stopperóra sem a látott kezemben, sem a látókezemben. :)
hess!
2011. február 24.
újra az „álom”...
újra megtörtént, amit nem akartam. „sikerült” újra szörnyűségeset álmodnom, vagy nem álmodnom. az „álom”(?) folytatódott.
körülbelül egy héttel ezelőtt történt, hogy elalvás után arra ébredtem (volna, ha igazán felébredtem volna!), hogy valami borzasztóan elkezdett zúgni-búgni a fülembe. kár, hogy nem tudom leírni, milyen volt ez a zaj, de ... hopp, most eszembe jutott valami. talán olyan volt, mikor a mikrofonba belezeng a hangszóró, és sikító zaj keletkezik (biztos van ennek tudományosabb megfogalmazása).
a zaj után pedig a már ismert történetek következtek: próbáltam felkelni, csak már tudtam, hogy „háhá, ez nem olyan könnyű, hiszen biztos alszom még”. nem sikerült kikelnem magamból, igaz, búra most nem volt, ami letakart, nem láttam magam kívülről. úgy próbáltam menekülni az álmomból, hogy a legnagyobb erőmmel megpróbáltam magam felkelteni, kikelni az ágyból. most nem kiáltottam segítségért, nem próbáltam szólni senkinek.
az ágyból felemelkedés végül félsikerrel járt, hiszen láttam, hogy az ágyam rézsútosan fekszik, nem vízszintesen. de ennél több szörnyűségben már nem volt részem, hiszen felébredtem.
viszont mivel ez már – szerény emlékezőtehetségem azt sugallja, hogy – a negyedik ilyen álmom volt, utána nem nagyon akartam visszaaludni. bevallom, eléggé féltem. azért csak sikerült elszenderednem.
újra leírom: nem akarok többet ilyet álmodni.
most viszont azt is leírom: úgyis fogok.
frissítés (2.59): már azt is tudom, mikor. jövő január elején, kábé tizenegy hónap múlva. :) legalábbis az derül ki a blogstatisztikákból, hogy ennyi időnként álmodok ilyet.
körülbelül egy héttel ezelőtt történt, hogy elalvás után arra ébredtem (volna, ha igazán felébredtem volna!), hogy valami borzasztóan elkezdett zúgni-búgni a fülembe. kár, hogy nem tudom leírni, milyen volt ez a zaj, de ... hopp, most eszembe jutott valami. talán olyan volt, mikor a mikrofonba belezeng a hangszóró, és sikító zaj keletkezik (biztos van ennek tudományosabb megfogalmazása).
a zaj után pedig a már ismert történetek következtek: próbáltam felkelni, csak már tudtam, hogy „háhá, ez nem olyan könnyű, hiszen biztos alszom még”. nem sikerült kikelnem magamból, igaz, búra most nem volt, ami letakart, nem láttam magam kívülről. úgy próbáltam menekülni az álmomból, hogy a legnagyobb erőmmel megpróbáltam magam felkelteni, kikelni az ágyból. most nem kiáltottam segítségért, nem próbáltam szólni senkinek.
az ágyból felemelkedés végül félsikerrel járt, hiszen láttam, hogy az ágyam rézsútosan fekszik, nem vízszintesen. de ennél több szörnyűségben már nem volt részem, hiszen felébredtem.
viszont mivel ez már – szerény emlékezőtehetségem azt sugallja, hogy – a negyedik ilyen álmom volt, utána nem nagyon akartam visszaaludni. bevallom, eléggé féltem. azért csak sikerült elszenderednem.
újra leírom: nem akarok többet ilyet álmodni.
most viszont azt is leírom: úgyis fogok.
frissítés (2.59): már azt is tudom, mikor. jövő január elején, kábé tizenegy hónap múlva. :) legalábbis az derül ki a blogstatisztikákból, hogy ennyi időnként álmodok ilyet.
biztos?
most többet írok:
szerda reggel eszembe jutott, hogy alig néhány hónap, és közelebb leszek a negyvenhez, mint a harminchoz. biztos, hogy jó ez így? :o
szerda reggel eszembe jutott, hogy alig néhány hónap, és közelebb leszek a negyvenhez, mint a harminchoz. biztos, hogy jó ez így? :o
hogy lehetek ökör?
tudom, erre nagyon sok olvasóm (azaz a kevés közül viszonylag sok = legalább kettő) azt írná, hogy ez nem is lehet kérdés; simán; nem is kell küzdenem érte, mert az vagyok. de én mégis elmondom, mit csináltam.
kedden egykor elutaztam a munkahelyemre, de előtte kinyitottam az ablakot, hogy szellőzzön a szoba. és indulás előtt elfelejtettem becsukni, holott betápláltam az agyamba, hogy ablak becsukása. ezek szerint nincs agyam. este fél kilenckor beléptem a szobába, és olyan hideg volt, mint kint.
kifűtöttem a kertet. szerencsére csukva volt a szoba ajtaja, így a lakás többi része nem fagyott át.
levonom a konzekvenciát: ökör!
kedden egykor elutaztam a munkahelyemre, de előtte kinyitottam az ablakot, hogy szellőzzön a szoba. és indulás előtt elfelejtettem becsukni, holott betápláltam az agyamba, hogy ablak becsukása. ezek szerint nincs agyam. este fél kilenckor beléptem a szobába, és olyan hideg volt, mint kint.
kifűtöttem a kertet. szerencsére csukva volt a szoba ajtaja, így a lakás többi része nem fagyott át.
levonom a konzekvenciát: ökör!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
